
Magamról bővebben
Már gyerekkoromban érdekelt az egészséges életmódra való törekvés, - szüleimnek köszönhetően, akiktől nagyon sok szeretetet kaptam és kapok mind a mai napig. Mit jelent az egészséges életmódra való törekvés? Nem csak a táplálkozást, sportolást, szabadidő tevékenységet, hanem a gondolkodást, a lélek felszabadítását, másokról való gondoskodást, felelősségvállalást, dolgokhoz való hozzáállást. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy egy boldog gyermekkor áll mögöttem, ami meghatározza felnőtt életemet.
Hogyan találkoztam a kineziológiai módszerrel?
Életemben volt egy több, mint 14 évig tartó időszak, amikor egy multinacionális cég fogságában dolgoztam, ebből 10 évig csoportvezetőként. Miért a fogságában? Mivel nem sikerült felmondanom, mindig találtam magamnak valami kifogást, valami magyarázatot, miért is jó nekem ott dolgoznom. Az évek múlásával mind a beosztottaim, mind a feletteseim kicserélődtek, csak én maradtam ugyanabban a pozicióban és területen. Még büszke is voltam rá, milyen hűséges vagyok a munkaadómhoz. Olyannyira elmerültem a munka tengerében, hogy már észre sem vettem azt, hogy feladtam önmagamat. Többször elhatároztam, hogy véget vetek a rám nehezedő nyomásnak és új utat keresek, de valami miatt nem tudtam megtenni, valami mindig megakadályozott. Mi volt ez a valami? Az a biztos és fix bevételi forrás az egyéb juttatásokkal együtt, amivel az élet racionális oldalát vizsgálva nagyon kényelmes és biztos életet tudtam megteremteni magamnak. Felkerült a szemellenző, a problémákat a hátamon cipeltem, sőt, még rosszabb, haza is vittem őket. A mindenáron való megfelelés kényszere telepedett rám, feladva a lelkem szabadságát, a lelkesedésemet, a környezetem, barátaim iránti érdeklődésemet.
Ezzel egy lefelé mutató spirálba kerültem, amiből már nem láttam a kiutat mindaddig, amíg meg nem ismerkedtem a kineziológia One Brain, 3in1 Concepts módszerével, azaz az érzelmi stresszoldással, majd a Hellinger-féle családállítással, ami megszabadított azoktól a blokkoktól, amelyek meggátoltak a továbblépésben.
Természetesen ez az életformám a magánéletemre is kihatott, ahol felszín alatti feszültségekkel teli, érzelmi zsarolásokkal, mellőzöttséggel tűzdelt házasságban éltem, ami egy óriási kirakat volt a környezetünk számára. Majd a kezelések során rájöttem, hogy van választásom és hozhatok egy döntést, amivel visszakaphatom mindazt, amit a hétköznapok során (munkahelyemen, párkapcsolatban) elveszítettem: a lelkesedést, az önbizalmat, a megbecsültséget, az érdeklődést, az egyenrangúságot,...stb.
Folyamatosan képeztem és jelenleg is képzem magam, így a sors végül a segítségemre sietett, már én is a szabad élet híve vagyok, amikor én választom meg a stratégiai céljaimat, a munkaidőmet, nem kell azonosulnom a számomra idegen, de mégis kötelezőnek vélt irányelvekkel, mind baráti mind párkapcsolat területén, ahol már nem hagyom magam érzelmileg zsarolni, és kiszolgáltatottá tenni, meg tudom élni az egyenrangúságot a kapcsolataimon belül, harmóniában, egységben önmagammal, kiegyensúlyozottan élem a kihívásokkal teli életemet. Úgy érzem, kinyílt előttem a világ és a lehetőségek tárházát sorakoztatta fel előttem. Nekem már csak egy felelősségteljes döntést kellett hoznom, amiben ismét segítettek az oldások ill. fentről az égiek, így elkerülve a téves beidegződést, otthonról, családból hozott idejétmúlt mintákat, ami már nem állta meg a helyét a mai világban.
Érezted-e azt, hogy az otthonodban már nem érzed otthon magad és nem találod a helyed a világban? A partnered már régóta nem partnered a közös életetek alakításában és egyre inkább elidengenedtek egymástól, sőt, állandó érzemi zsarolásnak vagy kitéve és úgy érzed mindenben egyedül maradtál? Elkülönültél a barátaidtól, a családodtól és már semmihez sincs kedved?
Volt-e olyan helyzet az életedben, amikor nem mertél más lenni, holott belülről már régen megváltoztál, elégedetlen voltál helyzeteddel? Esetleg tudtad, hogy tovább kell lépned, de valami mindig megakadályozott és egy helyben topogtál?
Ha igen, mire vársz? Vedd kezedbe az életed irányítását! Van választásod!
Hívj vagy írj!
Tel: 70/ 572-2525
e-mail: gosztrov@gmail.com